Final Fantasy Vll. Dirge of Cerberus

Bevallom őszintén, kicsit gyanakodva néztem a híreket a készülő Square-Enix akciójátékról. Az Advent Children megtekintése után rá kellett jönnöm, hogy japán barátaink is nyílván pénzből élnek, és egy olyan sikeres játék, mint az, FF VII kiáltozni fog a folytatás után, akárcsak a többi sikeres film, játék vagy bármilyen termék az óceán nyugati partján. Nem mondom azt, hogy az AC rossz volt, nem volt az, de én biztos nem egy 105 perces filmben, hanem inkább egy 10 részes sorozatban oldottam volna meg. Az elképesztő technikai szint, amivel az AC-t kreálták sok mindenért kárpótol, de szerintem így a film túl tömény, nincs elég mese benne, az utolsó harmada egy folyamatos harci jelenet, ami részben hű az FF VII-hez, de sajnos nem derül ki igazán, ki a gaz ellen aki szembeszáll Clouddal, és a többi hőssel.

Ezen gondolatok által hajtva, a fülemben pénzcsörgést hallva tekintettem a Dierge of Cerberusra is.

Miután megszereztem a játékot, ne menjünk bele, hogyanJ, egy borongós novemberi délután (volt 2006 novemberében borongós idő?) be is fűtöttem a PS2-őt és vártam a csodát, mint említettem meglehetősen kritikusan tekintettem a rá. Tudtommal az Enix nem rendelkezik egyáltalán akció játékokkal, a SquereSoft még annak idején Ps1-re gyártott néhány akció stuffot, mint a verekedős/akció/Rpg Tobal No1, és a játéktermeket is megjárt Sephirothot és Cloudot is felvonultató 3ds verekedős Ehergeiz. SNES-re is adtak ki akció RPG-ét mint a Secret of Evermore, és a Super Mario RPG, a két verekedős nem hagyott túl mély nyomot bennem, de a két SNES-es cím meglehetősen kellemes volt, így azt mondom, még lehet is ebből valami. Térjünk vissza a Dirge of Cerberusra.

A játék egy elképesztő minőségű intróval kezdődik, közel ugyan olyan jól néz ki, mint az eredeti Advent Children DVD. Visszatérünk az FF VII idejébe, pontosabban arra pontra, amikor a WEAPON megtámadja Midgart, és a Shinra úgy dönt, hogy beveti a Mako ágyút, hogy elpusztítsa a Sephirithot védő energiapajzsot. Juffie és Vincent behatol a lerombolt Shinra toronyba, és látják, ahogy Rufus eltűnik, hogy az Advent Childrenben „majdnem jófiúként” térjen vissza. A történet ezután három évvel folytatódik, ahogyan Orwell is megmondta „a háború béke”. Itt is valami hasonló történik, miután legyőzték a Shinrát és Sephirothot, mi jöhet még …. természetesen egy újabb apokalipszis, most egy Deep Ground nevű szervezet készül világuralomra törni, na ebben kell őket Vincentnek megakadályozni.

Kérdem én miért pont ő, hisz az FF7 főhőse Cloud volt, Vincent Yuffie-hoz hasonlóan csak extra karakterként volt felvehető a játékban, ezért videókban sem szerepelt, ennek ellenére a figura nagyon népszerű volt, démoni külsejének, misztikus kissé vámpír novellákba illő történetének köszönhetően. A figura egyébként tökéletesen bele illik a FF7-Cerberus-AC történet folyamba, Cloudból Sephiroth bukásával kiveszett a tűz, polgári foglakozás után nézett Tifával együtt, a lázadó Barett elment olajat keresni, Caith Sith és Cid pedig nem kifejezetten az a hősies alkat, Red 13 nem humanoid figura, tehát nem igazán jó főhősnek.  Marad Yuffie és Vincent, róluk nem tudunk sokat, de biztos, hogy a matériavadász/tolvaj Yuffie helyett az igazán cool Vincent lehet egy önálló gáma hőse.

Tehát Vncent „kúl”, nagyon, majdnem annyira, mint a DMC-és Dante. Mindent tud, amit egy akció játék hősétől elvárhatnánk, ugrik, bunyózik, lő, és ha kell, átváltozik szörnyé és úgy írtja tovább az ellenséges erőket. Az átváltozás rendkívül fontos szerepet kap a játék történetében, hisz a nála lévő Proto Materia megszerzése, lenne a Deep Ground egyik fő vágya. A szörnyek kiknek alakját felvehetjük, egytől egyik a FF Vll-ből lettek áthozva, pontosabban Vincent limit breakjei voltak.

 Na itt el is jutunk a matériákhoz, fontosak, de messze nem annyira, mint a FF Vll-ben mindössze néhány elementális „varázslat” lesz a birtokunkban, melyeket, a fegyverünk markolatába építhetünk be, ennek logikus oka is van, mivel a Life Stream elpusztította, a meteort így az ereje legyengült, tehát nem tudja tovább táplálni a matériákat. A használatukhoz, szükséges MP-t a földből véletlenszerűen kitörő Mako forrásokból tölthetjük fel, vagy vehetünk Ethert is nehéz munkával megszezett Gileinken.

A 3 csövű fegyver, a Cerberus, tuningolására is van lehetőség, cserélgethetjük a csöveket, a markolatot, ezen kívül számos kiegészítőt tehetünk rá, (pl távcső) na azért olyan sokra nem kell gondolni, messze nincs olyan változatosság és variálhatóság, mint mondjuk a Vagrant Storyban. A fegyverek nevei is ismerősen fognak csengeni a FF veteránok számára a végső fegyvert (Death Penalty) pedig csak Chaosként használhatjuk.

A kezelésre és fegyver átalakításra most nem igazán térek ki, hisz a játék tutoriálja mindent részletesen elmagyaráz és teljesen logikus és egyszerű, nincsenek nehezen megtanulható, kombók, vagy bonyolult „tartsd-nyova azt meg nyomj hozzá még két másik gombot” mozdulatok.

Nos nézzük mint is kínál a program, egy érdekes, fordulatos történetet, amelyben számos kérdésre választ kapunk Vincent múltjáról, kapcsolatáról, a Shinrával, Hojo professzorral és Lukretiaval. Emellett egy igen is elképzelhető folytatása a FF Vll-nek, logikusan beépülve az eredeti és az Advent Children történései közé. A történet szereplői a szokásos japáni figurák, igazán nem tudjuk gonosznak vagy jónak mondani őket, megvannak a saját céljaik, melyek elérése érdekében ki-ki saját belátása szerint cselekszik. A történetben feltűnnek a FF Vll eredeti szereplő, de főként csak videók és átvezetők formájában, egyedül Caith Sith-t irányíthatjuk egy  rövid idő erejéig, rajta kívül még fontos szerepet kap Juffie is.

Ezen kívül mit kínál még, egy körül belül 12-15 órás végigjátszást, ami ügyességtől függően, hihetetlen mértékben rövidülhet, és nagyon kicsi az újrajátszási érték, szinte néhány megnyitható képen kívül semmi, extra nem található.

Az irányítás egyszerű a Bloodrayben vagy a Max Payne-ben megszokott két analógos TPS rutint használja, egyik karral megyünk előre-hátra, és oldalazunk, a másikkal a kamerát forgatjuk, tehát szerintem nem a legjobb, ez a módszer kiválóan mükszik pc-én egér billetyű kombóval, de a konzolos joyal, na hagyjuk.

Grafika szép, egyszerűen szép, de semmiben sem kiemelkedő, ne számítsunk a God of Warhoz hasonló „hú b******** ez PS2?!” elcsodálkozásra, egyszerűen kellemes, és nosztalgikus, a niebelheimi Shinra villa és laboratórium, hatalmas „flash” minden rajongó számára. A környezet minimális mértékben rombolható, de semmi különös.

A szinkronok jók, na azért annyira nem, mondjuk a DMC, és a MGS alatt halható ötletes jelentősen át élt párbeszédeket meg sem közelítik, nem beszélve Marilyn Manson fergeteges alakításáról az Area 51 ben. A zene leginkább olyan japánrockos darálás amit én kb 40 perc játék után nullára redukáltam az opsönsz menüben, bevezetőben hallható muzsika Gackt nevéhez főződik akit én nem tudom kicsoda, de még külön ki is írják, Uematsu szimfonikus aláfestései nekem jobban tetszenek.

Összességében egy jó játék ami elsősorban a FF Vll rajongóinak készült, kissé hiánypótló, vagy nem is tudom. Ha összehasonlítjuk a stílus igazi nagyjaival mint Max Payne, Bloodrayne, Rouge Troopers, The Suffering, vagy netalán a PS2-es abszolút akció csúcsnak tekinthető God of War, Primal, Devil May Cry, hármassal és szigorúan a tényeket nézzük még a dobogóról sem álmodhat a program, de ez a rajongóknak készült és ők így is szeretni fogják.