Az Operaház Fantomja – 2007. február 2. csütörtök 19:00

Teljesen vétlenül, mindenféle okoskodás, meg számolgatás nélkül vettem rá jegyet és ennél jobban ki sem jöhetett volna a szereposztás. Ugyanis teljes első garnitúrával láttam, azokkal, akik a kiadott CDn is énekelnek. Fantom – Sasvári Sándor, Christine – Mahó Andrea, Raoul – Miller Zoltán.

Emeletről néztem a darabot egyik csoporttársammal, az arcokat nem láttuk olyan jól, de az egész színpadot beláttuk. Mikor elkezdődött a darab és meg szólalt először a Fantom híres dallama, már akkor kirázott a hideg. És megmaradt végig. Ez egy olyan darab, hogy az ember végig tátott szájjal nézi, annyira lenyűgöző. Talán holtversenyben a Szépség és a Szörnyeteggel, vagy egy hajszálnyival előtte.

A színészek is óriásiak. Amikor Sasvári kieresztette a hangját, szinte beleremegett az egész épület. Jól játszotta a Fantomot, karakteres színész. Igaz hogy maszk fedte a fél arcát és mikor Christine levette róla, akkor undorítóra elmaszkírozva láthattuk a másik felét, de így is meg lehetett ismerni, annyira jellegzetes. Nagyon tetszett az a megoldás ahogy ábrázolták az „osonásait” hol jobbról, hol balról jött a hang, az embernek olyan érzés volt mintha mögötte is felbukkanna. (Gratula a hangosítóknak.) És ami fontos, hangja is van kiénekelni nem csak a magasságokat, hanem erővel is bírja.

Mahó Andrea is szuper, gyönyörű hangja van, tipikus Christine mindenhogyan. Már a pünkösdi musical esten is elbűvölő kis nőcinek találtam, de tényleg színpadon is az. Igazi naiva tekintet, meg se mondaná róla az ember, hogy közelít a 30-hoz, olyan bájos kislányos. Az arcjátéka (már amit láttam) nagyon tetszett és persze énekkel sincs gond. Ezt a szerepet Webber eredetileg igazi szoprán operaénekesnőre írta, úgyhogy nem akárki játszhatja el. Mondjuk annyi negatívat tudok róla mondani, hogy elrontotta szöveget és elég érthetetlen lett ezáltal. Az utolsó jelenetben a „Csak szánalommal néztem eddig rád, s ez most gyűlöletté vált” helyett azt énekelte, hogy „Csak szánalommal néztem eddig rád, s ez most szánalommá vált”. Végülis nem nagy tragédia, enélkül is érteni lehet a darab történését, de feltűnik az embernek, hogy most mi van.

Miller Zoltán pedig egy igazi szívtipró volt, a hangja pedig olyan lágy és melegséget árasztó, teljesen elolvadtam tőle. Nagyon tetszik a gesztus rendszere, ő egy született musicalénekes, minden helyén van, aminek kell. Ez a Raoul szerep pedig testhezálló, illik a karakteréhez a hősszerelmes. Ő játszik Fantomot is, na arra kíváncsi lennék, milyen lehet. Én sajnálnám azt a gyönyörű hangját így elváltoztatni meg maszkkal eltakarni az arcát. (Hogy látnám akkor azt a tipikus Zoli-tekintetet és hallanám azokat a lágy hangszíneket?) Sasvári épp elég elvont, őt nem sajnálom maszk alatt. J

Ezt a darabot még vagy 100szor is meg tudnám nézni, annyira tetszett. Úgy ültem be rá, hogy láttam a mozi filmet, zenét kívülről fújtam és nagyon érdekelt, hogy oldják meg a színház a színházban dolgot. Barátném erre azt mondta, hogy nem nehéz. És tényleg igaza lett. Hihetetlen mennyiségű díszlet van, és ide-oda mozog minden, gondolom baromi nehéz munka lehet összehangolni. Barátném pedig a híres csillár lezuhanására volt kíváncsi, hogy az milyen lesz. Hát nem mondom, nagyot csattant. Ezzel ért véget az első felvonás, hatásosra sikeredett. Ez nem olyan darab, amin el lehet aludni.

A darab történetével nem húztam az időt, mert akit érdekel, úgy is ismeri. Ez is olyan előadás aminek a hatása alól nem tudja kivonni magát az ember. Mikor hazaértem, akkor is felcsendül pár dallam a fejemben és végiggondoltam még egyszer az egészet amit látottam. Ez sem az a megszokott love story és rengeteg féleképpen lehet értelmezni, mi miért történt, mi mit jelképez... Webber tökéletes összhangot komponált zene és történet között. Gaston Leroux klasszikusát kicsit átfogalmazta, populárisabbá tette, de ez nem von le a musical értékéből, a kettőt különállóként kell tekinteni.

Volt egy olyan érzésem itt a Madách Színházban, hogy ezt nekem készítették és itt otthon vagyok. Az Operettben nem éreztem még otthon magam, tele van cirádás díszítésekkel, szobrokkal, baromi nagy csillár lóg a plafonról. Ez meg egy puritán, egyszerű színház, nincs benne semmi hivalkodó, olyan családias. Meg a Fantomot is magaménak érzetem. Szívesen venném ha megtörténne velem ez az érzés máskor is.